A költő születésének 100. évfordulójára versíró pályázatot hirdetett az iskolai könyvtár
ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETÉS:
Október 9-én, pénteken a MOM-ban megrendezésre kerülő jubileumi záróműsoron
1. helyezett: Retrománc c. vers
Forgó kavalkád, füstös a légkör Mindenki megőrül a táncért Kedvéért ledobja a páncélt Legtüzesebb az utolsó két kör. Már csak három pár ropja a táncot Talpuk alatt izzik a parkett Pergő zenét játszik a kvartett Ők a végsőkig bírják a sáncot. Táncol három pár tündöklő topán Suhogó színsor kering körbe, Kipirult arccal néz tükörbe Minden őrjítő forduló után. Utolsó két pár tartja a frontot Verítékben úszva suhannak Dübörgő zenére rohannak Sarkuk koppanón rakja a pontot. Körkörös teremben egymást tépik, Keserves üldözés zenére. A doboknak zord ütemére Egymást cibálva ugyanazt lépik. Az utolsó páros marad színen Rángatózik, vonaglik arcuk Legvégső, embertelen harcuk Szerelmes késszúrás mindkét szíven. Hamar minden néző visszaretten Körülöttük ijesztő lények Lassan kialusznak a fények S holtan esnek össze mind a ketten.
2. helyezett: Magam felett aratott vereség c. vers
Éreztem az ereimben lüktető vért sorsomhoz akkor már kétség sem fért ez a harc határozza majd mindkettőnk létét csak én tudtam harcunk végkimenetelét Ki tudta az összecsapás értelmét? Vagy okát nagy félelmeim rejtekén? Mert a párbaj lelkemben zajlott ott rám önmagam rántott kardot ez az ütközet pár másodpercig tartott de kőkövön bennem nem maradhatott az ész felett az élvezet űlt diadalt ez hónapok múltán fog fájni majd a jó helyett a kellemest tettem percekig eszemet vesztettem a gyönyör volt úrrá elmémen de a fájdalom az egyetlen emlékem mit véghezvittem nem feledtem és belőle erőt merítettem sajnos a pillanat vissza fog térni mert sorsom így fogja célját elérni.
3. helyezett: Festett csoda c. vers
Kusza vonalak görbe tükre Groteszk világot mutat körbe, Itt egy üres város, ott egy halott erdő, Fölötte sok-sok színes felhő. De jaj, sehol egy élő lélek, Nem világítanak a vidám fények… Hirtelen megszáll egy bolond gondolat, S telefestem veletek vásznamat. Már van Ég, Föld, Ember, De valami még így sem stimmel, Viszont elég egy ügyetlen mozdulat, S palettám éle megvágja ujjamat. Sok apró vércsepp a képen, Ez így túl valós – micsoda szégyen. Én nem akarok itt látni valóságot, Csak egy saját álomvilágot. A cseppeket nem festem át, Inkább hallgatom a kép szavát: Legyenek azok labdák, falevelek, Elért álmok, mosolygó gyermekszemek. Jövő, hol még azt is vállalod, Hogy a világ súlyával a válladon Színtiszta lélekkel éled magát, Ezt a Reménnyel festett csodát.
Különdíj: Az élet c. vers
Sok felnőtt azt mondja, az ő sorsuk oly nehéz, persze a gyerekkor mesés, gondtalan és csodaszép. Pedig, ha tudnák, hogy milyen szomorú lehet egy kiskorú! Furcsa, hogy milyen feledékenyek ezek az emberek, hiszen nem is olyan régen lehettek gyerekek! Minden elszállt a fejükből, és csak a gond maradt, amiket az évek múlása [halmozott magukra. Én azt se mondom, hogy nekik talán egyszerű, de jegyezzék meg: [a gyerekkor nem könnyű! Minden egyes korszak új élményt hoz, örömmel s bánattal egyaránt elhalmoz. Ne nézzük a rosszat, keressük a szépet, hiszen nem hosszú az élet, nagyon gyorsan vége. Nem élünk meg kétszer, semmit se ez alatt, és ha nem figyelünk oda, minden elszalad!
Az érintettek hozzájárulása nélkül nem rántjuk le a leplet a költők kilétéről (pedig nagyon szeretnénk), ezért kérjük a szerzőket, mielőbb tájékoztassanak minket, hogy engedélyezik-e a nevük feltüntetését a verseik mellett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.